Pihentető főzés- Rendezz be egy praktikus konyhát a hétvégi házba is!

blog17-Pihentető főzés- Rendezz be egy praktikus konyhát a hétvégi házba is!

Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a főzés a pihenés része is lehet. Persze csak akkor, ha azt jól és persze jó helyen csináljuk! A hétvégi házban a főzéssel eltöltött közös idő is kikapcsolódás lehet, de ehhez persze egy jól felszerelt és megfelelően kigondolt konyha sem árt. Mondhatod azt, hogy a weekendházba elég egy megfelelő méretű hűtő és egy villanyrezsó, egy két tányér és bögre egy kisebb szekrényben, úgyis csak aludni, olvasgatni megyünk le a “telekre”. Nem vitatkozunk, lehet így is, de egy kis plusszal, igazi álomkonyhát varázsolhatunk a kisházunkba.

Összeállítható a jó konyha 10 parancsolata? Lássuk!

1. A méret a lényeg?   Bár a hétvégi pihenésünk napjait nem a főzés köré szeretnénk szervezni, de a tágas konyha azért itt is fontos – nem is beszélve arról, hogy praktikus úgy kialakítani a “hétvégi” házunk, hogy ha úgy alakul, “hétköznapi” otthonunk is lehessen belőle. Tehát a legjobb, ha már az építkezéskor egy megfelelő méretű konyhát tervezünk, nem csak egy főzőfülkét. Nincs is annál rosszabb, mint amikor a barátainknak, családunknak szeretnénk elkészíteni egy finom vacsorát és folyton a helyhiányon bosszankodunk! Ha már elmentünk pihenni, azért hogy kitörnünk a keretek közül, ne szorítsuk magunkat szűk falak közé! Ha sikerült kiszabadulni a városból, élvezd a szabad tereket. Megérdemled!

292d5b40a72a2880ec3a75a49b1ece6d

2. Egyben vagy külön? Az elsődleges eldöntendő kérdés természetesen, hogy a főzés tere egyben legyen-e az étkezés terével. Erre sincs kőbe vésett szabály, de ha abból indulunk ki, hogy azért megyünk el a kisházba, hogy együtt legyünk, akkor vétek lenne a háziasszonyt a konyha falai mögé száműzni. Ha bőviben vagyunk a helynek, akkor egy praktikus, többfunkciós konyhasziget mellé még egy kinyitható asztal is elférhet. Az asztal kontra pult párharcban tehát döntetlen az eredmény, ki-ki szavazzon az általa leginkább tetszőre.

3. Éltető fény: Ha végre kiszabadultunk a városból, engedjük át magunkat a fénynek! A terek funkciójának megfelelően különböző mennyiségű fényt, különböző méretű ablakokat alkalmazunk. Nincs is annál rosszabb, mint amikor vaktában tapogatózunk a tésztaszűrő, vagy a bögrénk után. A természetes fényen túl azonban gondoljunk a mesterséges fényforrásokra is! Ahogy a “városi” konyhánknál, a hétvégi konyha is megérdemli a rendes megvilágítást. Engedj teret a fantáziádnak! Meg fogsz lepődni, hogy milyen különböző vicces lámpákra találhatsz.

76fc8e79f93967c9cc1e2b486717f791
konyha lampa_8841dd2ee4ea3ccdd540838ef3cfb456
konyha lampa_afd8133917f0ba7ef0017589aa284729
1-M-S-lg_B0

4. Fontos kérdés a tárolás! Mert az átgondoltan összeállított polcrendszer nagy segítség lehet. Senki sem szeretne a pihenés alatt fölösleges időt eltölteni a poharak, tányérok keresésével. Legyen zárt szekrény vagy polcos elrendezés, a lehetőségek tárháza itt is végtelen! Összegyűjtöttünk pár izgalmas megoldást.

fb2cd06cdd0a15ae70798e899ef917ce (1)
aa5799275ac79a53bab6fdb764971ed7

5. Burkolj!  

0c9b4c71f49e379c387902c237db3af0

Abszolút kedvenc a csempe! Ezek a szép darabok azon kívül, hogy felidéznek egy-egy szép nyári emléket, még praktikusak is: könnyen letisztíthatjuk a ráfröccsent zsiradékot.

6. Színek, ízek, hangulatok: A színek sokban hozzájárulnak közérzetünkhöz. Tapasztaljuk ezt a munkahelyünkön, a boltokban, de ugyanilyen fontosak a pihenés során is. Nem kell azonban csak és kizárólag földszínekkel körülvenni magunkat, ha a természetbe szeretnénk visszahúzódni.

0c1bd1853aa9b66dca855a31d78d48631

7. A rafinéria: Ó, azok az izgalmas kis részletek, amikre nap mint nap rácsodálkozhatunk. Ezekre az apróságokra ne úgy tekints, mint felesleges luxusra! Ezek ajándékok, amiket megérdemelsz!

8. Hely híján se ess kétségbe! – Az ötletesség pótolja a helyhiányt.

8c00d6d088b8aef54dc033ccc7bba593
10de367f8f50b92f52a65e3cfe789617

9. Légy stílusos!  A különböző anyagokkal, színekkel, részletekkel vidéki házadban a hegyek között is a tengerparton érezheted magad, vagy visszavarázsolhatod a marokkói utazás hangulatát.

10. A konyhád Te magad légy! Végigvehetjük az ideális konyha jellemzőit, ha betartjuk ezeket könnyebb lehet a főzés és kellemesebb az együtt eltöltött idő, de egy szabályt biztos, hogy a tervezés legelején le kell fektetnünk: a legfontosabb te vagy! A konyhád is a te élet tered, neked kell jól érezned benne magad és mi pont ilyet szeretnénk neked tervezni!

Következő lépésben megnézzük, hogy hol és hogyan együk meg, amit kifőztünk!

Share on facebook
SHARE
Share on pinterest
PIN

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ